Megérkezés és felkészülés a távozásra

1/:
Nyilvánvalóvá lett számomra, hogy anya és gyermeke a szültést követő idővel fordított arányban ugyan – de még nagyon hosszú ideig – még gondolatilag is csak sokkal korlátozottabb mértékben elválasztható egységet alkotnak, mint azt egy kivülálló (férfi, vagy olyan nő, aki még nem szült) gondolja (és tapasztalni véli). (A kivülálló csak az anya némiképp érthetetlen viselkedését, idegességét tapasztalja, amelyet hajlamos a fáradtsággal, a szülés élményével magyarázni, holott két olyan ember viselkedésével és feszültségeivel van dolga, akik közül az egyik képtelen ennek artikulálására, és a másik is csak igen korlátozott mértékben képes ennek megértésére, és így artikulált “közvetítésére”. A tolmácsolásra a baba és a külvilág között.
Maga a tolmács is csak tanulja a nyelvet, mely a csecsemő csak ekkor kialakuló anyanyelvén át lesz többé-kevésbé azonossá valemelyik mások által is beszélt nyelvvel. )

2/:
Az addig, a születés pillanatáig tapasztalt egységből következően, de a félelmektől – átmenetileg, de – jócskán fölerősítve (hiszen a születés után már az anya sem érzi, csak másokhoz hasonlóan tapasztalja, és tapasztalatai alapján következtet arra, hogy mi történik, hogy mi lehet a babával) az anya (a szülés előttihez is, és másokhoz képest is) pánik közelibb állapotba kerül. A (szerencsére csak ritkán elhatalmasodó, inkább csak készülődő) pánik oka tulajdonképpen egyszerű: bármit tesz is, érzi, hogy nem jó, hogy más (nem ugyanazt érzi, mint a szülés előtt. Persze, hogy nem, hiszen a baba megszületett, de ez az érzések szintjén szinte sosem azonnal tudatosodik.)
Az anya tehát nem egyszerűen csak (a megelőző durván kilenc hónapnak köszönhetően mindenkinél valóban jobb értője, és ezáltal) tolmácsa a babnának, de egyben (a leírtak okán) a baba kínjainak felnmagyítója is, sőt kiegészítője.
Ennek rendkívül érdekes következményei vannak (a ráadásul új taggal gyarapodott) családi közösségre, különös tekintettel, hogy a terhgesség alatt, és attól kiváltottan ezt közvetlenül megelőzően a férfi pszichéjében is legalább ennyire drámai események zajlanak.

3/
Egy enyhén kioktató emailt kaptam, amely arról akar meggyőzni, hogy a baba érzékelése és az anya éerzései nem választhatóak úgy szét, ahogy szeretném. Ennél lényegesen bővebben (de a lényege ennyi volt).
Egyrészt nem hiszem, hogy úgy lenne, mert az anyák nem egészen úgy nevelik a gyermekeiket mit 500 éve, sőt nem is úgy, ahogyan 50. (És az anyák, ebben a kultúrkörben kevesebb időt törtenek gyermekükkel mint 50 éve; és a gyerekek nem lettek hülyébbek.)
Másrészt meglehetősen jelentős különbség volt és van nemcsak az egyes anyák között, de ugyanannak az anyának az első és a második gyermekéhez való visznyában (a harmadikról most nem is beszélve).
Harmadrészt, és döntő módon, azt hittem, és hiszem, hogy lehet másként. Vagy lehet, vagy nem. Akár lehet azonban, akár nem, a babákról szóló meglehetősen egymásra hasonlító blogok számát nincs szándékomban eggyel sokasítani.

csütörtök, október 9., 2008 @ 11:11 de. Kategória: A megérkezés: születés.