Hatodik kérédés (“ennivaló” gyerekek)
Mint egy régebbi bejegyzésemhez írt kommentomban részletesebben kifejtem, azt sejtem, hogy önkéntelenül használt kifejezéseinkkel nemcsak rászoktatjuk a gyereket (mint azt szintén régebben kifejtettem), hogy ne emberi léptékkel, halandóként élje az életét, de ettől függetlenül is, külön is megalapozzuk, hogy ha elkerülhetetlen lesz számára a saját halandóságával való szembesülés, akkor az elkerülhetetlen mértéken felül is ne csak féljen: rettegjen. Ezt szolgálják feltételezésem szerint az olyan történetek, mondások és kifejezések, amik gyermekek felfalásáról szólnak. Kezdve Jancsi és Juliska történetzével, folytatva az “úgy szeretlek, majd megeszlek“, és ehhez hasonló kifejezésekkel.
Azok, akik látogatják blogom, ha épp nem dühöngeni támad kedvük, ennek akár hasznát is vehetik, annak még nagyobb hasznát vehetnék, ha leírnák, mikor mondtak először ilyen kifejezést/történetet gyermeküknek, vagy ők mire emlékeznek ezzel kapcsolatban saját gyerekkorukból.