Élet és Irodalom
Annak, hogy a botránylapok között említem az “És“-t, két oka van:
1/ Itt jelent meg az az írás, amiről Első intellektuális botrányként írni kezdtem.
2/ Talán nem egészen véletlenül jelent meg ott.
Az És megbecsült (és ettől függetlenül, mint akkor mindegyik) dotált lap volt az államszocializmus idején. A rendszerváltással a dotáció csökkent, meg kellett élni a piacon.
És a sorok közötti olvastatásból már nem lehetett.
Hogyan is lehetett volna, amikor mindent ki lehetett – nemcsak mondani, de – nyomtatni is. Beleértve Szálasi Ferenc műveit. Amit csak azért említek külön mert az értékrend átalakulását (nem felbomlását, alakulását!) mindennél élesebben bizonyította számomra, amikor egy (már nem emlékszem, melyik) Aquinói Szent Tamás műben bukkantam a nemzetvezető írását az “egyéb kiadványaink” között reklámozó sorokra – és akkor a Jobbiknak még nyoma sem volt.
Az És váltott. A tényfeltáró újságírás felé próbált nyitni, és mára már ettől (és főként a tényfeltárás jogutódjaitól) külön laprészként elválasztva próbálja eltartani azt, ami (már régen, az államszocializmus idején is) eltartásra szorul(t): az irodalmat. Pontosabban azt, ami irodalom néven – nem kis részben az És-nek, és más hozzá hasonlóan (általában) “missziót teljesítő” gyülekezetek (nem is biztos, hogy) jóvoltából – tovább él.
A misszióval ugyanis akadt némi gubanc. Ők ugyanis, hogy a missziót teljesíthessék, és ahhoz – ahogyan ma szokás mondani, forrást allokáljanak – szorgalmasan tárták a tényeket, ami növelte is a példányszámot. Tényfelfogásuk azonban eltért a magyar bíróságok erre vonatkozó joggyakorlatától.
Pereket vesztettek. A tényfeltárásnak a joggyakorlattal összeegyeztethető mélysége azonban forrásigényes, így a nyitás nem hozta a pénzt a “misszióhoz”, hanem maga is vitte volna, csakhogy nem volt mit, így aztán az És ismét nyitott. Alakult. A némi jogi rafinériával kiegészített bulvár irányba. A tények feltárása mellett – majd mindinkább helyett – úgy értelmeze vélt és valós tényeket, hogy az értelmezés (“csak”) véleményként jogilag vitathatatlanná tegye a mind bizonytalanabb lábakon álló, mind (annyiban) megalapozatlanabb tényeket (amennyiben és amennyire az És, és az ott publikáló szerzők ellen indított perek nyertes/vesztes arányszáma éppen csökken, amikor csökken éppen – hogy jogilag is egyértelmű legyen, amit állítok).
El lehet vitatkozni azon, hogy mennyiben a jog a legfőbb instancia, és mennyiben illetékes kulturális, pláne tudományos kérdésekben. El lehet, de fölösleges, és nyilvánosan legfeljebb az Élet és irodalomban, és az (ebben és csak ebben az értelemben!) hozzá hasonló szennylapokban. Mert – a szó szigorú értelmében – az.
Nem tudományos,, és csak annyiban kulturális, amennyiben az adott jogi keretek között tudja teljesíteni vélt (vagy talán valós) misszióját. Amennyire nem, annyira a “gyülekezet” legalább (és épp ezáltal) nem kulturális, hanem mintegy állam az államban. Ha úgy tetszik (nem tetszik, de ez van), nem kulturális, hanem (ál-, pszeudo)politikai médium, (mert) a legrosszabb fajtából. Nem a ráció mentén keres megoldást problémákra, hanem botrányokat, és ezáltal hangulatot generál politikai döntések mellett és ellen.
Az önmagukat hivatásosnak tekintő váteszek gyülekezete.
Hogy hivatásosak, nincs kétségem, hogy váteszek-e? Eziránt akad. Mármint kétségem. (Ezt erősíti, mármint a kétségemet, hogy a botrányos írásra íródott válasz agora rovatban való megjelentetéséből az sejthető, hogy a botrányos írás, ha nem is hivatalos tan, de sejthetően gyülekezeti hittétel. Meglátjuk.)