Botrányok
Egy másik, de nem regisztrált blogomon arra jutottam, hogy nem várt, és (általában nagyon) kellemetlen(nek vélt) esemény(eke)t tekintjük és nevezzük botrány(ok)nak.
Egyszerűbb égbekiáltót mondanunk és kiáltunk – és ezzel az égtől várni a megoldást -, semmint szembenézni azzal, hogy ha nem is voltunk hülyék, de a valósághoz képest olyan mértékben naivak, hogy a a történtekkel, a “botrányos(nak vélt) eseménnyel” jelentős mértékben megnőtt a valószínűsége annak, hogy csakugyan – mert mások által mondott módon – hülyék legyünk. Olyan – és abban az értelemben – hülyék, hogy egyszerűbbnek, és főként valószínűbbnek véljük a világ megváltozását, semmint addigi – botrányt üvöltető – álláspontunk felülvizsgálatát.
Pontosabban mindez csak ép elmével, racionálisan szemlélve fest (valahogy) úgy, ahogy fentebb leírtam. A naivitás hülyeségbe fordulásának azonban épp az az Archimédeszi pontja, hogy nem minden ok nélkül (a nem szükségszerű, de valószínű ismeretelméleti szolipszizmus okán, amivé a köznapi, terjedő hülyeség okai szintetizálhatóak), de vélekedésünket hajlamosabbak vagyunk (ha nem is valóságosabbnak, de) igazabbnak gondolni annál, mint amiről (épp ettől csakugyan) botrányos vélekedésünket elvileg kialakítottuk, de sokkal inkább csak kialakult.
Eddig, pontosabban újsütetű érdeklődésem óta két botrányba botlottam, ezeknek Egy intellektuális botrány, és Egy önkormányzati botrány címmel nyitottam ha nem is rovatot, de létesítettem kategóriát, de várom látogatóim további javaslatait, mert a botrányok hasznosak, nem elszenvedőiknek, de nem is feltétlenül csak az ezek tudósítására szakosodott médiumoknak.