Ahová érkezünk
Egy a regisztrált blogomon kialakult beszélgetésben vált számomra nyilvánvalóvá, hogy bár általában csak a szülők vannak jelen, mégis sokkal inkább az ősök szellemei közé érkezünk, akiket a nagyszülők képviselnek látható módon. Hangot azonban a szülők adnak nekik veszekedéseikben. Sok-sok nemzedékre visszamenően. Mivel a gyermek születésének az apára gyakorolt lélekteni hatásáról már viszonylag részletesen írtam, most némiképp férfi szemmel tekintem át az egyik leggyakoribbi konfliktus lélektani gyökereit. (Bár helyesebb, ha azt írom, futó pillantást vetek rá.)
Szerepük azért válik a gyerekszületéssel az addigiaknál (és szükségképpen sokkal) hagsúlyosabbá, mert az anyasággal/apaságal (a “szülőséggel”) kapcsolatos mintáinkat kizárólag otthonról, a leszármazási családunkból hozzuk/tanuljuk. És mindkét szülő ráadásul a saját bőrén.
Eltekintve néhány könyvtől, amik közül az egyik ezt írja, a másik azt, de garantáltan nem ugyanazt, és rokonok/ismerősök (szükségképpen kompenzatív, és) felszínes beszámolóitól. És a tanácsok is olyanok… Általában nem azt mondják, hogy mit csinálnak, hanem azt, hogy szerintük mit kellene csinálni az adott helyzetben (amire ők maguk is általában képtelenek, tehát sokkal inkább vágyálmaikat közvetítik ilyenkor, semmint a valóságot).
Azért lenne nagyon szerencsés nagyon nagy türelemmel közös “baba protokoll“-t kialakítani, mert azt talán az apa is képes/hajlandó védeni. Mert ha folyamatos “anyásítási” terror alatt áll, ha tehát nem közös protokollt alakítanak ki, akkor az apa, amikor az ő szüleihez mennek, nem elég, hogy - végre :-/ - hazér, de ráadásul az anya fitymáló viselékedése az ő, az apa gyerekkorát “gyalázza”. Az apa szemében az anya azért/olyanokért hisztizik, amiben ő, az apa meghatározó éveit leélte. Amit nyilván - puszta önvédelemből/élni akarásból - alaposan megszépített, az anya tehát ilyenkor kurva mély sebeket tép fel, és kaparászik.
Én tulajdonképpen két utat látok:
a/ (a sokkal gyakoribb): érthetetlen indulatoktól vezettetve leveszekszik a nagyszülők, és tágabb értelemben az ősök nézetkülönbségét.
b/ Keserves munkával megpróbálnak közös protokollt, közös, saját mintát kialakítani.
2009. március 21. Szombat 2:30 du.
Olvastam a beszélgetést, amire utalsz, (gyorsan reagálva). A keserves munka, ha nem az önismeretre koncentrálódva kezdődik, akkor esélytelen a közös protokoll a közeljövőre vonatkozóan. Az anya, ha nem látja be a saját felelősségét a kialakult helyzetben, azaz, ha nem érti meg, miért választott egy olyan apát, akivel folyamatosan elégedetlen lehet, akkor esélytelen a közös, a saját protokoll kialakítása, ha ezt megérti, esélyük lehet arra, hogy ne csak anyásítási terror alakuljon ki, ami csak látszólag eredményes, ( a protokoll érvényre juttatásában) hiszen a feszültségeket nem megoldja, hanem az apát frusztrálja, s mindkettőjük magányát növeli a kapcsolatban. Természetesen az apának is szükséges megértésre törekednie önmagára vonatkozóan.
2009. március 21. Szombat 2:50 du.
Egyrészt persze, másrészt az anya nem(csak) olyan apát választ, akivel elégedetlen lehet, másrészt aki választ, az nem azonos azzal, aki időközben anya lett, harmadrészt a választott sem azonos akkori önmagávbal, hiszen közben apa lett.
Részben a fentebb leírtak okán mindkettőjüknél átrendeződik az elégedettség/elégedetlenség arányt meghatározó “szempontrendszer”.
2009. március 21. Szombat 4:07 du.
Természetesen tudattalanul választ olyan apát, akivel elégedetlenkedhet, s talán éppen itt/ebben mutatkozhat meg a szülőktől “eltanult” kapcsolódási mód. Talán annak ellenére így van, hogy abban teljesen igazad van, hogy mindannyian változunk, mégis azt hiszem a szülőktől “örökölt” bázis olyan erős, ha megérteni kezdjük azt, alapvetően megváltoztatni nem tudjuk. Talán elég a változásra való nyitottság, a korrekcióra való hajlandóság a nem megfelelő működési mód ciklikusságának megtörésére. De mindezt Te sokkal értőbben leírtad már több helyen is. Talán úgy gondolod, hogy az elégedettség/elégedetlenség arányt meghatározó “szempontrendszer” megváltozása is elegendő a közös/saját protokoll kialakításához?
2009. március 21. Szombat 4:09 du.
Bocsánat. Szóval az arány megváltozása elegendő a saját protokoll kialakítására?
2009. március 22. Vasárnap 1:06 du.
Abban nem értünk egyet, hogy- ritka kivételektől eltekintve - tudattalanul olyan apát választ, akivel “elégedetlenkedhet”. Egy olyan megfogalmazásban már igen, hogy olyan apát, aki az elégedetlenkedéseihez is (- ritka kivételektől eltekintve - másodlagosan) megfelelő alany.
), hogy ez az “ideál” (az animusz projekció) mennyire az apaimágóból ered, amikor (az adott lehetőségek között) ideál(is kompromisszumnak látszó társul választott társ)ból apa lesz. Jobban az apánk( legrosszabb tudaljdonságai)ra hasonlító, mint akivel addig éltünk, akit társul választott.
Azért vélem szükségesnek a fenti finomítást, mert ha nem is szerelmi házasság minden kapcsolat, a kimondottan (tehát még az ágyban is!) szado/mazo kapcsolatok kivételével a házastárs kiválasztásánál inkább a pozitív értelmi és érzelmi motívumok döntenek. Viszont az ember, és ez tovább közelítheti állásponjainkat, elsődlegesen/tudatosan nem apát/anyát, hanem társat választ, akiből apa/anya lesz. Olyan, amilyet (másodlagosan) választott magának, tehát apja (az életútja során jelentősen, animusz-szá módosuló) kivetítéséhez megy hozzá (ahhoz, aki az adott választékból leginkább megfelel ennek a képnek), és csak akkor derül ki (mint most rájövök
Az arány megváltozása messze nem elegendő a “közös protokoll” kialakításához, ahhoz belátás kell, hogy vagy közös protokoll lesz, vagy közös pokol. (Aminek szintén megvan/hamarosan kialakul a maga protokollja, csak kevésbé tudatosan, és (olyan) játszmának/forgatókönyvnek nevezhető (amit csak mások látnak át, mármint azt, hogy játszma, mert zárt forgatókönyvet követve ismétlődik).
2009. március 24. Kedd 6:41 de.
Miért az apánk legrosszabb tulajdonságai kerülnek ekkor(a férj apává válásakor) felszínre, miért nem fordítva van? Tehát, nagyon nehéz helyzetbe kerül az új anya, nem elég, hogy anyaként meg kell állnia a helyét, kezelnie kellene a férj apaság miatt előállt helyzetét, de még az apja legrosszabb tulajdonságaival is akkor kellene megbirkóznia. Talán ez a sok nehézség paradox módon mégis inkább segítheti a közös protokoll kialakítását, mert nem marad más lehetőség, (mint a jó kompromisszumok alapján) kialakított közös protokoll. A kapcsolatban később derül majd ki, hogy a protokoll a problémák”szőnyeg alá söprésén” vagy a jó kompromisszumok alapján alakult.
2009. március 24. Kedd 3:31 du.
6-ra: két ok miatt derül ki csak későn. 1/ Nem a rossz, hanem a jó tulajdonságok alapján választunk.
Felnőtt helyzetekben. 2/ Csak az utód megszületése után, épp az utóddal való bánáskényszer nyomán kerülnek felszínre azoknak a koragyerekkori beidegződéseknek következményei, amelyek azért maradtak rejtve, mert nem volt rájuk semmi szükség. Addig ismerkedtek/házasodtak/bertendezkedtek, ilyenkor kezdenek el, mert ilyenkor van rá lehetőség is, és kényszerűség is “gyerekezni”.
A protokoll is, is alapon alakul ki, jó, mert tudatos kompromisszumokkal és szönyeg alá söprésekkel. Arányuk változó csak.