A holokauszt immanens összetevője

Két éve közeledem és írok ezen a blogon Holokauszthoz. Meglehetősen staccatosan. Egy-egy bejegyzés, aztán más témákról, aztán megint arról.
Először azzal véltem magyarázhatónak a megmagyarázhatatlan, hogy a az időfaktor okán (a zsidósággal egykorú népek rég kipusztultak, a zsidóság jelenlegi szinkron kontextusát alkotó népek elődjei, pedig állatias hordákban hegyi népekként zúdultak alá, hogy ők is átmenetileg átnedvesítve a kiontott vérrel a talajt, felszívódjanak) az állandó xenofóbia hagyományként fókuszálódott és és ezáltal is elkülönült az átlagos, általában csak néhány száz évig tartó xenofóbiától
Ezt követően a szétszóratásban véltem megtalálni azt a katalizátort, ami az előző bekezdésben leírt folyamat felfutási görbéjének meredekségét emelte.
Épp ma ennek részben (mára ideológiatörténetivé mocsarasodott) vallástörténeti okainak némely szegmensei váltak számomra az addigiaknál valamivel világosabbá.

Megelőzőleg, de alig néhány napja azonban egy még nem publikál, mert még le sem zárult családtörténeti kutatás eredményei ha nem is arra vezettek rá, amit a címmel némiképp még megalapozatlanul (és ezért nagyképűen jeleztem), de pillanatnyilag nem zárom ki, sőt valószínűnek tartom, hogy ennek jutottam a nyomára. Azért nem ma és most összegzem – noha a “szerzői jogi”-nak nevezhető problémákat nagyrészt sikerült tisztáznom (nagyrészt, mert természetesen jelenleg ezzel kapcsolatban az a “nóta vége”, hogy elvileg igen, de előbb lássuk a még meg nem írt írást) – mert az immanens szó használatát ugyan helyénvalónak vélem, de jelenleg picit zavar az ennek ellentéteként használt “transzcendens” szó mellékjelentése, és az élete vége felé az átlagot jócskán meghaladó mértékben tébolyult Hitlert (noha vannak, akik máig istenítik), vagy a másként tébolyult amúgy egykor roppant elegáns dr. Mengelét, vagy a tébolyát munkamániával sokáig nagyon sikeresen – ám sajnálatos módon erre a tébolyult területre fókuszáló Eichmannt még átmenetileg, és mellékjelentésben sem akarom egy írás erejéig sem annak a trónusnak a közelébe sem emelni, amit ma mások (részben önhibájukból, részben önhibájukon kívül, mert mások hibájából), és másként bitorolnak.

2 hozzászólás

  1. 1. Salamon György szerint:

    Rendkívül érdekesnek találom, bár gondolom rövidesen lehetőségem lesz teljes terjedelmében el olvasnom,annál is inkább lívem sajnos magam is átélője voltam ennek a borzalomnak,valamint az egész családom.Szeretnék ott lenni a bemutatón. Ebből a rövid kivonat írásából is nem szégyenlem sokat tanultam, egy pár dolgot más szemszögből ítélek meg. Üdvözlettel:Salamon György.

  2. 2. Lux Erik szerint:

    Tisztelt Salamon úr! – Nagyon köszönöm, hogy írt, és főként amit írt.

    A bemutatóig még sajnos várnia kell, mert legalább annyira a kutatás folytatódik, mint a feltárt anyag rendezése, de a két folyamat párhuzamos annyira, hogy jelenlegi állását összefoglaljam a következő bejegyzésben. aminek a linkjét, ha elkészültem ideteszem, és Önnek e-milen is elküldöm.

Hagyj üzenetet