A bennünk élő zsidó és náci összeborulása
A bennünk élő zsidó és náci összeborulásának egy másik bolgomon írott kommentemben jutottam nyomára, aminek vonatkozó sorait most idemásolom: “a titkosszolgálatok a II. világháború lezárultáig (és Guantánamóig) a tisztább racionalitás szigetei (inkább csak) voltak, amit először az antifasisztaként (nagyon részlegesen és felemás módon) racionalizált (majd most emberi jogokként manifesztálni inkább csak igyekezett) érzelmek óceánja elmosni kezdett és mos el napjainkban (és persze csak ebben az amerikanizálódó zsidó-keresztény kultúrkörben)“.
Az összeborulás kialakulásának útvonaláról azt sejtem, hogy a nácizmus holokausztként láthatóvá és (mára büntetőjogilag garantált módon) letagadhatatlanná tette az iszonyatot, ami egyrészt antirasszizmusként máig eleven antifasizmust generált, másrészt és azóta lázas igyekezettel az iszonyat fasiszta, elviselhetetlen mértékét keresik emberi jogokként - végső soron hiába, mert az alapvető gond nem az iszonyat mértékéből, hanem létéből fakad. És a mérhetetlen mértékének esztelen keresésének sötétjében egyrészt mértéktelenül növekszik, másrészt az összeborulás nemcsak álságos, önpusztító.
A keresők saját vizionált tükörképüket lapogatják, míg lelkükben épp az önnyugtatásuktól mind eleven tükör( tehát fordított)képük csak azért nem rajtuk röhög, mert nevetését győzelmi mámortól már az összeboruláshoz hasonlóan teljességgel személytelen.