A krematóriumok kora (A bennünk élő zsidó és náci II.)
Legalább itt, ezen a blogon olyan szépen, mert egyszerűnek látszó módon indult. Néhány, a Holokausztból még rettenetesként ismerős forma köznapivá válására találtam példákat (és jóval később még egynek a nyomára jutottam), amikkel az ezt megelőző bejegyzéseimben annak jutottam (vagy véltem) a nyomára (jutni), hogy egy olyan korszakváltás zajlik, melyet a nácizás (és valószínűleg a kommunistázás) sokkal inkább elleplez, semmint jellegét mutatja. Mintegy azok árnyékában és ezáltal (a korszakváltás végrehajtóinak szempontjából) jótékony takarásában követjük el, ha nem is ugyanazt, de nagyon-nagyon hasonlót.
Hogy úgy mondjam, a túlzások lenyesegetésétől takartan, a gumicsontok rágcsálása közben a tendencia zavartalanul nemcsak folytatódik, kiteljesedik.
Egyetlen példánál maradva: máig – és fölötte okkal! – (sajnos csak vitatkozunk és) háborgunk azon, hogy már focimeccseken is rigmusokat skandálva azon viccelődnek, hogy a borzalmas módon elgázosítottak maradványai iszonyatos körülmények között füstté lettek. Szörnyű és felháborító, az ezzel való tréfálkozás pedig megengedhetetlen. Lealjasító, a (bármilyen törékeny, de létező) közerkölcs sérelmére elkövetett (éppen annak törékenysége okán súlyos) bűncselekmény.
Nem ártana azonban (a föntiektől nemcsak függetlenül, tehát a fönti megítélésen mit sem változtatva!) észrevenni néhány (éppen a föntiekről folytatott – sajnos meddő! – vitáktól is takart) alapvető tényt.
Egész kultúránk alapvető és olyan mélyreható változáson megy keresztül, hogy az is változóban van, ami az emberré szocializálódás óta (kisebb kitérőktől eltekintve), ha nem is változatlan, de annak (egyrészről a régmúlt szingularitásától, másrészt félelmeinktől takartan, de legstabilabb) alapja, a halottakhoz való viszony: a részleteiben mind jelentéktelenebbé váló halottkultuszunk.
Csak néhány, csak magyarországi alapadat:
1/ A századelő óta tartó viták, a Debrecenben megépült első krematórium ellenére a második világháború, és ezáltal a Holokauszt befejezéséig Magyarországon nemcsak hogy nem volt, tilos volt a holtestek elégetése.
2/ Az első engedély kiadására, és ezzel a régen megépült debreceni krematórium üzembe helyezésére 1951-ben került sor.
3/ Csak 1968-ban – minő, ám korántsem véletlen, hogy az új gazdasági mechanizmus évében! – nyílik meg hazánk második krematóriuma Budapesten.
4/ 1977-ben kerül sor a 100.000 hamvasztásra
5/ Alig három évvel később 1980-ban már a 200.000-dikre!
5/1 Micsoda dinamizmus, micsoda fejlődés! Időarányosan 500%-os növekedés!
6/ azóta pedig, valóságos diadalmenet! Mint a forrásul használt anyagban olvasható: “1991-től a krematóriumok száma ugrásszerűen megnőtt. A meglévőkhöz csatlakozott Szolnok, Pécs, Tatabánya, Magyarszecsőd, Gesztely, Ságvár, Miskolc, Győr, Csömör és Csanádpalota. Így el lehet mondani, hogy az ország régióinak szükségletét a jelenlegi 12 hamvasztó megközelítőleg kielégíti.”
A fejlődés megállíthatatlan, öles és rohamléptekkel lépünk be és haladunk a krematóriumok korszakába, amelyet az ostoba nemtörődömség mellett, mint az az idézett anyag sem hallgatja el, anyagi/materiális okok is serkentenek: “A hamvasztásos temetések száma ugrásszerűen megnőtt az utóbbi években (Budapesten és a nagyvárosokban ez közel 80%). A növekvő arányhoz hozzájárult a szórásos temetés (Budapest, Miskolc, Székesfehérvár, Pécs, Tatabánya, Nyíregyháza), amely az el nem hanyagolható financiális terhelés szempontjából a legelviselhetőbb a hozzátartozók számára.“
2010. április 27. kedd - 1:33 du.
de legalább nem ölik meg a leendő elégetendőket
2010. április 28. szerda - 12:35 du.
Gondolom megjegyzéseddel nem az egészségügyi ellátásra utalsz, ami mindinkább az égetési iparággal látszik (az utóbbi szempontjából termékeny, sőt) roppant termelékeny módon összekapcsolódni, – ha egyelőre talán kevésbé élesen is – de a közlekedési, és az energetikai ágazattal kapcsolatban is ugyanennek a tendenciának a jelentkezése figyelhető meg, :-/ ami talán úgy összegezhető, hogy nem az élet, és főként nem egyetlen élet a a meghatározó, de semmiképpen sem a kizárólagos szempont.
A halottkultusz megváltozása mintha az (életével szemben) halál kultuszának erősödése mentén zajlanék.
Ebből a szempontból az emberi jogok mentén zajló viták, sőt a háborúk is, mintha inkább csak az élet kultuszának elvetélt utóvédharcai lennének. Azoknak a pontoknak a rögzítési kísérleti, hogy mely pontokon és milyen módon nem (inkább csak lenne) szabad engedni a Magyarországon, a magyar nyelvhasználatban 48(ra szűkült teljesség, a végtelen illúziójá)ból.
2010. november 24. szerda - 10:50 de.
Számomra is váratlanul egy másik blogomon elnácisodásunk fenti logikájának tárgyi következményei körvonalazódtak.